- Rossz nap - nagyon rossz. Reggel óta álmos vagyok. Éppen azóta, hogy felkeltem. Dolgozni kéne.
- Majd később. Mindent majd később.Lassan ellepi a babot a gyom - majd később, addig sem égeti szárazra a nap, örüljön, hogy árnyékbna lehet.
- Sorba veszem mi mindent kellene megcsinálnom, majd később. Ez is egy újabb pótcselekvés. Idáig soha semmit nem vettem sorra. Módszeresen vagyok rendetlen. Az a módszerem, hogy nincs módszerem.
- Megállok valahol, nézelődőm és eszembe jut valami. Amióta megtudtam, hogy egyszer kihűl a nap, egészen más szemmel nézem a világot. Nem csak az embereket, a békákat is. Mindent. Azért van szükségem birkákra.
- Ha kérdik minek a birka, azt mondom, mindenféle zörgő gép nélkül rendben tartja a kertet. Bio. Meg aztán, én bizony összesöprögetem az utánukvalót. Persze az igazi okot csak én tudom igazán.
. Azért tartok birkákat, hogy megbeszéljem velük a legfontosabb dolgokat. És ez így van jól. Felállok az íróasztaltól nyújtózok egy nagyot, s mire kimegyek már felelnek is, jönnek a keritéshez. Kornélka, ő a hat hónapos kos, de már vannak pici szarvacskái, a kézfejemet nyalogatja. Vilma csak odajön a közelbe, óvatos - állitólag vemhes. Úgy vettem, vemhesen.
- Kornélkából egyszer Kornél lesz, nagyon remélem - és azt is, hogy megtartjuk a barátságot. Részemről semmi akadálya,de ha betör megint a paradicsomok közé mint tegnap kétszer, akkor nem állok jót magamért.
- Ma már elég sokat beszélgettünk, faképnél is hagytak hamar, mentek hullott körtét keresgélni, nem voltak kiváncsiak a sirámaimra. Én is megfordultam, s szembe találtam magam a kút megett felfuttatott szederrel.
- Megállapítottam, hogy rendesen sötétedik, néhol már félig fekete. A szeder nagyon jó, kedvenc gyümölcsöm, semmit nem kell vele csináni. Nő mgától, szerény mint jómagam. Én nemigen ehetek belőle a kettes fokozatú cukrom miatt, de majd csak jó lesz valamire. Találtam egy egészen feketét és bekaptam. Jó íze volt. Nagyon kiváló friss szederíze volt. Kitünő ez a szeder, nagyon kitünő - pompás zamata van - örvendeztem befelé menet, aztán az is eszembe jutott, hogy ki kéne már tisztítani a ház előtti árkot. Gumicsizmát húztam, nekiláttam. Mi a fene?
- Apai nagyapám szinész volt. Egy picinyke szerepe már feljogositotta, hogy ingyen belépőt kérjen a darabhoz, amiben játszott. Ennek köszönhetően kívülről tudtam a kamaszkor bolonditóan romantikus meséjét a Cyranót, s fújtam, deklamáltam ahol csak lehetett. Volt azonban egy picinyke rész amit túlzásnak tartottam. A jelenetet Le Bret társaságában a cukrászlánnyal. Cyrano, néhány pillanattal előbb erszényét, mely apjától kapott s egy havi apanázsát tartalmazza kárpótlásul dobja fel a szinpadra, mivel elzavarván a szenvelgő pojácát, törkretette a darabot. Le Bret a jóbarát persze döbbenten számonkéri :
- ...hogy is dobhattad a színpadra föl! Míly őrültég... !
CYRANO: De míly kézmozdulat.! /...kamaszoknak való remeklés./
- Ezután jön a CUKRÁSZLEÁNY: Ön éhezik ! ...Egy s másom van nekem. Vegyen belőle.
CYRANO: /leveszi a kalapját/ Kedves gyermekem. ..Megtiltja bár gascogne-i büszkeségem, hogy elfogadjam szép ajánlatát,
- Az a tudat még jobban fájna nékem, hogy Ön tán sértve érzi magát ...Elfogadok hát, ...ó csak keveset, egy szem szőlőcskét....egy pohár vizet....Tisztán. Meg egy kis sütemény - felét...
- Ez volt az a rész amit túlzásnak tartottam, de most eszembe jutott ott kínlódván az árokban. Van ilyen.
- Számban volt még az egy szem fekete szeder íze.
U.i.
Kornéliuszt elvitte azóta valami titokzatos kórság, jött franciska, aki cigája, s ma már ő bolondít fekete lábaival.
Táncos lábak ezek, lokálba valók, olyan helyekre ahol valamikor divatja volt a can-can-nak, s majdan a chrlestonnak később.
Utolsó kommentek