A párttitkár nem ajánlotta az utazást. Épp most kell odamenned..? Muszáj neked minden fosadékban megmártóznod…? Megint rádszárad a java - évekig tart amig levakarod magadról, de az még semmi mert továbbra is bűzleni fogsz.
       - Vérbeli mozgalmárként utálta a napi politikát, nem örült a kinevezésének, maradt volna KISZ-es továbbra is aki továbbképző táborokban vizsgáztatja a lányokat …Ti azt el sem tudjátok képzelni, milyen édes az élet egy ilyen táborban - válogathasz a kendermagban öcsém….Úgy bizony….Nem kell foglalkoznod csak némi elmélettel, és sok-sok gyakorlattal…Ezek többnyire egyéni foglalkozások, de vannak csoportosak is a leánykák hajlandósága szerint…
     -Az élet azonban nemcsak tábori parádézásból áll, néha keményebb feladatok következnek - például kinevezik az embert ifjan párttitkárnak. Nincs többé tábor, meg semmilyen bizottság, csak vállalati ügyek - dögunalom.
     - Alig múlott el az a szörnyű tavasz - mondja méltatlankodva - ahol a zsidó vörösbendit kavarta a szart, már itt is van a másik balhé. Szörnyű - teljesen pártszerűtlen…..
    
     -Azt már réges rég tudtam, hogy finoman szólva, bizonyos embereket nálunk nem szeretnek, meg azt is, hogy az Internacionálé utolsó sora hamis. Megforgatni az egész világot…? Még mit nem. A mozgalmárok nyugalomra vágynak. Minél magasabbra kerülnek annál inkább. Odafenn a szamárlétra fölső végénél sokkal nagyobb a szerszám kilengése, a magasban pedig hamar szédülékennyé válik az ember, nem vágyik semmi mozgolódásra, fél hogy leesik.
     - Nem mártózni megyek a fosadékba csak körülnézek egy kicsit. Prága gyönyörű város - kiveszek néhány nap szabadságot, csinálok néhány vázlatot ennyi az egész. Semmi értelme mondta a párttitkár - kollégám egyébként, csupán négy évvel idősebb, és a szomszéd iróasztal az övé. Idegesen kopog szépen rendben tartott ceruzájával. Ő a ceruzáit tartotta rendben, egyéb dolga nem volt, főnökünk meg a logarlécét.
     - A csehek majd kiegyeznek valahogy, nem lesz semmi ugrálás mint Párizsban. Inkább ezt nézd meg - elém dobott egy Che brossurát - most Ő a legfontosabb - a cseheket le kell szarni.
     - Ez volt prágai utazásom előjátéka - a cseheket le kell szarni. Latin Amerika - ez a jövő - nem ez a pudvás Svejk-nép nincs is vér a pucájukban. Addig szórakoznak míg jól pofán csapják őket és kussolnak.

      - Akkoriban már Ágcsernyőn vagy hol alkudoztak az orosz elvtársakkal, nem sokat lehetett tudni az eseményekről, rábeszéltem a hugomat, meg a barátnőmet, hogy most muszáj kimennünk egy kicsit körülnézni. Nyár van jó az idő Prága szép város, stb stb, aztán megérkeztünk Prágába - zuhogó esőben talpig nyáriasan. Szálláskeresés egy utazási irodában - a falakon mindenütt plakátok - szinesek, izgalmasak dzsezzkoncert itt, meg amott ,szinházak kicsik nagyok rengeteg program azt se tudjuk hol de van és csábit és ingerel, alig birok nyugton maradni. 

      - Másnap a lányok megbékéltek - kisütött a nap vettem ceruzákat tollakat mappát, mindent és vázlatokat készitettem. Jártuk a várost - elfáradtak nagyon, de az emberek mosolyogtak, valami bizsergető várakozásféle volt a levegőben - délután, már inkább este felé tüntetők vidám uszályához csapódtunk - semmit sem értettünk az egészből, de a komor magyar valóságtól annyira távol lévőnek tünt a sokadalom, hogy bárhova velük masiroztam volna.

- A diákszálló mintha “Kőbányán” lett volna - kicsit távol esett a centrumtól, de jó volt a közlekedés. Aznap - és utóljára…
Mert másnap már semmi nem járt. Az élelmiszer üzletek előtt hosszú sorok - A hugom németül érdeklődött, hogy netán ünnep lesz..? Jó lenne bevásárolni..?..Szinte semmi kajánk nincs.
      - Ünnep..? - bejöttek az oroszok nem látja..?! A hosszú úton, ahol most nem járt semmi villamos, végeláthatatlan sorban poros harckocsik, tankok sorakoztak.
“Kőbányától a Kossuth térig”, de legalább is a Vencel térig vezettek. Fáradt tekintetű kalmükök, tatárok,akik nem nagyon értették a helyiek nyelvét unottan hallgatták azok felháborodott magyarázatait.
      - A Vencel téren óriási tömeg / valamelyik nap talán az indexen volt látható egy hasonló kép / a harckocsik tetején orosz tisztek civilek vitatkoznak, a csehek gesztikulálnak - szerintem kicsit túljátszák az egészet, de aztán látom, nem véletlenűl, mert éppen ezzel vonják el az oroszok figyelmét, s a sűrű tömegben sorra tűnik el minden felszerelés, ami egy páncélosról kivül leszedhető.Jó darabig folyik az alkudozással álcázott játék, aztán hirtelen visszabújnak a katonák a szörnyeteg gyomrába - megforgatják a lövegtornyokat - spriccel a nép ezer felé - mi meg azon vitatkozunk ki felejtette el berakni a tartalék filmeket.
 

     - Idős asszony fogja meg a karomat, közel hajol úgy suttogja a fülembe - ne beszéljenek hangosan édeseim…a magyarok is bejöttek. Szóhoz sem jutok a meglepetéstől, csak tátom a szám, néhányszor megpaskolja a karomat nyugtatólag, aztán eltünik a tömegben.
     - Elindúlnak a tankok zúdul a nép is valami ismeretlen irányba - velük tartunk, valami fontos dolog történik valahol, muszáj ott lennünk - legalábbis nekem, most már mindenképp. Érintettek vagyunk, megszállók - kétszeresen idegenek - a lányok riadoznak. Próbálnak rábeszélni menjünk vissza “Kőbányára” ebédeljünk meg aztán majd visszajövünk, de igazán. Megüt a guta, de rögtön. Benne vagyunk a világtörténelem zajos forgatagában ezek meg pihenni akarnak - rápihenni egy kicsit - mintha kimerevithetnénk a képeket, a zajos forradalmi felbuzdulást.
Mindenesetre sodródunk a tömeggel valami épülettömb elé, melynek emeletéről valaki hangosbeszélőn tart kapcsolatot a lentiekkel.

  - Az épülettömb kicsi - kis utcácskák veszik körül megtömve autóbuszokkal, teherautókkal - faltól falig - pléhszekérvár Prága közepén - a tömeg ujjong semit nem értek a nyelvükből nem értem mit kiabálnak, és mégis minden érthető és nyilvánvaló - ez az épület most az egytlen pont mely nincs elfoglalva, s lezárva mint a hidak posták középületek. Az utolsó menedék. Bezárják magukat, hogy szabadok lehessenek. Egymást biztatják - működik a szabad cseh rádió, van remény…. hallani vélem a szózatot is..” a kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével, és a világ közvéleményével"…Üdvrivalgás…!
       -Menjünk már haza - menjünk haza…na jó menjünk, mi a frászt csinálhatnék egyebet…? Már bánom, hogy magammal hoztam őket - késő bánat.
Néhány óra múltán újra a városban, nem a Vencel tér környékén de valahol a közelében, s ez már egy másik város. Néhány füstölgő ház - kiégett tank - ilyet már láttam valamikor, mindenesetre muszáj felmásznom a tetejére, hogy belekattintsak a tátogó sötétségbe.Aztán odafenn ragadok,vagy fél óráig csak kattintgatok a monstrum tetején, mert sorra nyujtogatják a legkülönbözőbb masinákat.
 

       - Olyasmi a környék mint a Blaha kereszteződése - mindenütt a szokásos törmelék füstszag, a kereszteződés közepén kiégett villamosváz, Hrabali, Menzeli kép - már minden nyugodt, mint hűsitő zápor után, előjönnek a sétálni vágyó polgárok, úgy telik meg lassan a környék, a villamos váza is egyre népesebb, kedélyes nyári délután - mint valami kioszkban hűsitőkre várva a zenélő kút körül letelepednek az ülések vázaira, beszélgetnek.     

      -Az egész valahogy diszletszerűen kedélyes - a vért hiányolom..? A számtalan halottat..? Szirénát, mentőket a visitozást…?
Hosszú évekig statisztáltam az operaházban - olykor csak ebből éltem - s most ez a kép, mint a Carmen első felvonásában a ficsúrok kórusa:   "kondul a harang véget ér a munka, várjuk meg a szép, munkáslányokat…estefelé majd elkisérjük őket, hadd tudják meg szi-ivünknek bánatát..hadd tudják meg szi-ivünknek bánatát….és igy tovább még kétszer szivünk bánatát…."    

      -Gyerünk a rádióhz - itt van a közelben. Ez valami más. A környék szinte üres, széttaposott buszok, ócskavas vidék. Letarolták a bádogszekérvárat, nincs mit nézelődni - szomorú tájkép - de nem csata után. Az erőszak, a majd én megmutatom nektek bohócok képei.
     - Aztán este felé - már másnap, vagy mikor - már nem nagyon emlékszem - sűrü rohangálós zavaros napok keverednek - valami térféleség padokkal lájtos' hippikkel gitárokkal. Micsoda kép lett volna bármely nyugati bulvármagazinban - édes jó Istenem..   

     - Csupa fiatal - néhol csendben énekelnek - jó a hangulat, mécsest is látok néhány pad szélén. Igazi nyári este - ilyen lehet mindenhol a nagyvilágban, már már giccses is lehetne, de ha én vagyok a kamera, s lassa felfelé emelem a tekintetem, a virágzó bokrok felett ágyúcsövek - keretként a képnek - a bokrok megett lapitó harckocsik néma nyúlványai. Orditani tudnék, a zenélőket meg mintha nem is zavarná. Vagy csak nem mutatják..? Esetleg éppen így fejezik ki ellenállásukat..? Nem törődnek a megszállókkal, levegőnek, semminek tekintik őket. Évek mulva házunkba költözött egy mexikói üzletember. Prágában tanult és éppen azokban az időkben. Ott volt - mindent látott, éppen úgy mint mi, de ő értette is őket és nem csodálkozott.

     - Hogy fér el ennyi orosz mindahány felszerelésével a város parkjaiban…? Mert odabenn tanyáznak. Ott főznek, érzem a gulyáságyúk illatát, és ők is énekelnek. Valami mást, mint amit idehaza ontott nap mint nap a rádió. Miért..? Talán nem is ismerték a ránk lőcsölt szovjet indulókat.? Még az Amúri partizánt sem.?….”és a várost elfoglalja sokezernyi partiiizán”..Ezt azért illett volna…
      - Hazafelé megállit egy hotel portása….hova..hova…? A parkon keresztül? Nem biztonságos, mondja - két fiatal lánnyal semmi esetre. Leállit egy autót, megtárgyalja a sofőrrel a dolgot, aki átvisz mindhármunkat a túloldalra. Köszönjük - nincs mit, vigyázzanak magukra, csehül mondja, semmit sem értünk belőle, de biztos, hogy ezt mondta. Mi ha nagyon muszáj németül beszélünk vagy franciául -biztos ami biztos. Prágából apró darabkákat láttunk, s ha találtunk valahol élelmet,megvettük bármi volt is az - nem számitott az ára.
    - Aztán jöttek az etiópok és megmentettek az éhhaláltól. Egy épen működő villamos peronján zötykölődtünk Isten tudja hova,mikor egy jóképű barna már idősebb fickó leszólitott. Magyarok vagytok…?, de jó - ő meg itt ragadt Prágában az öccsénél. Jól beszélt magyarul - volt ideje megtanulni - már vagy nyolc éve nálunk jár egyetemre, de főleg a Pipacsban meg egyéb helyeken tanyázik. Egyszer, majd ha már nagyon unja, befejezi az egyetemet - valamelyiket. Ősdiák éppúgy mint az öccse - egyik itt másik ott.     

      - Ismernek minden menzát a környéken máris mehetünk kajálni. Ennyire látták rajtunk, hogy éhezünk? Ha nincsenek, fogalmam sincs hogyan jutunk haza. Mindenféle hivatalokba nyargalásztunk, mig végül találtak valami lehetőséget másnapra. Indul majd valami vonat Pozsony felé a világ végén. Bizalmas információ az etiópok jóvoltából - ők intézkednek, rájuk senki sem gyanakszik. Vissza akarnak menni Budapestre. Muszáj - úgy tudnak mosolyogni villogó fehér fogsorukkal, hogy a kövérkés cseh lánykák mindenütt ájuldoznak. És nem is sejtik, hogy mindezt gonosz megszállókért teszik - csak azért mert Budapest szép város - jó hely a Pipacs, meg az összes többi ahol sűrün vannak a szépek, és igazán szép az élet.
     - A diákotthon recepciósától franciául kértem a számlát - szeliden, sajnálkozva mosolygott - nocsak máris hazafelé…? Párizsba, oda bezzeg nem mentek be az oroszok tavasszal. Poénkodott, de lehűtötte az útlevelem - szóval magyarok...
Pozsonyig jól ment a vonat, aztán meggondolta magát. Hosszan álltunk valami öreg pályaudvaron - itt a határ - gondoltam, a lányok majd csak hazavergődnek valahogy. Bóklásztam a hideg kőpadlón ujságpapiron fekvő emberek tömegében, aztán szép csendesen visszaballagtam a vonatomhoz.

      - Három marcona szlovák favágóvaal néztünk farkasszemet idáig - nem vitt rá a lélek, hogy magukra hagyjam őket. Mégis - két fiatal lány, három marcona szlovák favágó, akik már sejtik, hogy magyarok vagyunk. Pozsonyban elég sokat álltunk, aztán csak elindult velünk a vonat valamerre. Már teljesen mindegy volt merre, de végül is megállt valami kisebb állomáson. Busszal folyt tovább az út - végig bóbiskoltam, a hugom ébresztett fel, kimutatott az ablakon. Rozzant tűzfalon vakitón orditott a hatalmas meszelt felirat:
 

     - "MAGYAR KATONÁK MIT SZÓL ANYÁTOK ..?"
 

     - A párttitkár közben megtartotta előadását Che Guevaráról - azt mondta jobban sikerült mint gondolta, nekem meg odavetette, hogy maradjak a seggemen….ahova beteszed a lábad kitör a forradalom…!

      - u.i: 68- nak ma már irodalma van. Mindkettőnek. A jégkorszak elmúlt, lehet irni róla barokkos, kifinomult eszmefuttatásokat. Heves vitákba bonyolódni, szakirodalmat csillogtatni. Némelyiket még elolvasni is érdemes. Ezzel a hevülettel a pún háborukról is lehetne eszmét cserélni, hasonló erdményességel. Jacques Brel egyik nótája jut eszembe a párizsi 68 -ról, majd megnézem mikor irta, talán az események közelében, Les bourgeois a cime.
      - Ugyanakkor senki nem tudhatta, hogy egyszer majd egy hideg decemberi napon karácsony tájékán, a román határőrök pirossárgakék' kitűzőt, kokárdát biggyesztenek a magyar konvoj résztvevőinek mellére.

      - Megőriztem.És jó utat kivánnak, és megindulunk könyvekkel kétnyelvű bibliákkal, vérrel, gyógyszerekkel és rengeteg ruhaneművel, konzervvel, villanykörtével Marosvásárhely felé.

Időnként megállunk kis időre, ezalatt a román páncélos előörs megtisztítja az utat, és ha már lehet folytatni, hasonlóan harcias utóvéd kiséretében nekilendülünk újra…